Abu Nedzsih Irbáz ibn Szárije (r.a.)

Irbáz az első muszlimok közé tartozott, a leghíresebb Társak és a Szuffa népe közé. A Szulajm törzs tagja volt, érzékeny szívű, sokat síró ember. Ott volt azok között, akik a többiekkel szerettek volna menni a dzsihádba, de nem volt hátasállatuk, ezért sírva fakadtak bánatukban. Velük kapcsolatban küldetett le ez az ája:

„Mikor eljöttek hozzád, hogy vidd őket magaddal, azt mondtad: „Nem találok nektek semmit, amin elvihetnélek!” És visszafordultak, és a szemükből folytak a könnyek a szomorúságtól, hogy nem találnak semmit, amiből költhetnének.” (Korán, A bűnbánat 9:92)

Irbáz ibn Szárije később a szíriai Homszban telepedett le. A hidzsra 75. évében halt meg. Nagyon idős ember volt már ekkor, igen nehézzé vált számára az élet, ezért gyakran fohászkodott így:

„Allah, nagyon megöregedtem, és az erőm elfogyott, vegyél engem Magadhoz!”

Így beszélt egy eseményt, ami vele történt:

„Egy napon a damaszkuszi mecsetben imádkoztam, és fohászkodtam a halálomért. Egyszer csak váratlanul odajött hozzám egy tökéletes szépségű ifjú, aki vastag, zöld ruhát viselt, és azt mondta:

- Hogy fohászkodhatsz így?

- Hát hogyan fohászkodjam, testvérem fia? - kérdeztem tőle.

- Mondd azt: Allah! Tedd jóvá a tetteimet, és add meg a jutalmamat! - felelte.

- Allah legyen hozzád kegyelmes, ki vagy te? - kiáltottam fel.

- Retbábil angyal vagyok, aki nyugalmat hoz az emberek szívébe – felelte az idegen. Elindultam felé, hogy közelebb menjek hozzá, de akkor már nem láttam ott senkit.”

Irbáz 31 hadíszt beszélt el a Prófétánktól (s.a.w.).

Allah legyen vele elégedett!