Egyszer Ibn Omár elindult Mekkába. Vitt magával egy szamarat, hogy
arra üljön át, ha elfárad a tevegelésben, és a fejére turbánt
tett. Egy napon épp a szamarán ült pihenésképpen, amikor
találkozott egy sivatagi arabbal. Megkérdezte tőle:
- Nem te vagy ez meg ez az ember, ennek meg ennek a fia?
Amikor az ember igennel válaszolt, leszállt a szamaráról, és az embernek adta:
- Ülj fel erre! - mondta, és a turbánját is átnyújtotta neki,
hogy tegye a fejére.
A barátainak egyike azt mondta Ibn Omárnak:
- Allah bocsásson meg neked! Feleslegesen adtad ennek a sivatagi
arabnak a szamarad, amit azért hoztál magaddal, hogy pihenésként
átülj a hátára, és még a turbánodat is!
Ibn Omár azt felelte:
- Hallottam,
hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A
legértékesebb
jótett az, ha valaki az
apja halála után törődik az apja
barátjának családjával.”
Ennek
az embernek az apja (az apám) Omár (r.a.) barátja volt.
Muslim,
Birr 11-13. Lásd még: Abu Davud, edeb 120; Tirmidhi, Birr 5
Magyarázat
A szülők barátai a szülők halála után megmaradó legértékesebb
emlékek. Aki értékeli a szülei barátait, azt juttatja
kifejezésre, hogy szülei is értékesek voltak számára, és
tiszteli emléküket.
A hűség az egyik legértékesebb érzés, amely emberré teszi az
embert. Ez az érzés arányos a szeretett személynek tulajdonított
értékkel. Akiből hiányzik a hűség, az olyan önző ember, aki
csak saját magára, a saját élvezetére és értékeire gondol. Az
ilyenektől hiába is várnánk a elhunytak emlékének tiszteletben
tartását, vagy az értük hozott áldozatokat.
Abdullah ibn Omár élete tele van szépséggel és a jó viselkedés
példáival, és nagyon tanulságos néhai édesapja barátja iránt
mutatott jósága is! Sajnálkozás nélkül ajándékozta azt, amire
neki magának is nagy szüksége lett volna hosszú és fárasztó
utazása során, ami azt mutatja, hogy mennyire szerette apját, és
tisztelte az emlékét. Az apja barátjának nem egyszerű
ajándékokat adott, hanem, ahogy útitársai is megjegyezték, a
legszükségesebb holmiját ajándékozta, ami tanúsítja
bőkezűségét is. Ibn Omár önfeláldozása és az elhunytak
emléke iránti tisztelete nagyon híres. Miután Allah Küldötte
(s.a.w.) meghalt, ő csak azokon az utakon járt, amelyeken egykor ő
is, azok alatt a fák alatt pihent meg, ahol ő is, és hogy ezek a
fák ki ne száradjanak, rendszeresen öntözte őket, hiába voltak
a távoli hegyekben vagy sivatagban. Mindebből láthatjuk, milyen
hatalmas szíve volt Abdullah ibn Omárnak.
Azok az érzelemszegény emberek, akik nosztalgiázásnak nevezik és
lenézik az emlékekhez való ragaszkodást, nem ismerik meg a
szeretet és barátság mély gazdagságú birodalmát, és
bebörtönözve maradnak a mindennapi élet szűk és kicsiny
világában. Akik tisztelik és értékelik szüleik barátait és
azok rokonait, azok erényes, fejlett emberi tulajdonságokkal
rendelkező emberek.