2016. szeptember 7., szerda

Az idős szülők

Abu Huraira (r.a.) elbeszélése szerint Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta:
Akinek a szülei vagy közülük az egyik megéri az öregkort, és ő nem jut be a kertbe, az vesszen el, az vesszen el, az vesszen el!” 
(Muslim, Birr 9, 10)

Magyarázat

Bármilyen életkorúak legyenek is a szülők, gyermekeiknek teljesíteniük kell az irántuk való kötelességeiket.
Lehetséges, hogy a szülők tehetősek, és nem szorulnak rá gyermekeik anyagi támogatására, pénzére. Még az is lehet, hogy vannak szolgáik, akik gondoskodnak róluk, elintézik ügyeiket. Ebben a helyzetben a gyermek kötelessége az, hogy jól viselkedjen velük, teljesítse parancsaikat. Hiszen a pénz nem old meg mindent. A szeretetteljesség, kedves tekintet, jó viselkedés, a szívbéli ölelés nem váltható ki pénzzel.
Hadíszunk a nem jóravaló gyermek egyértelmű végzetéről szól. Annak a fájdalmas végét beszéli el, akinek a szülei vagy egyikük megérik az öregkort, de ő nem teljesíti irántuk gyermeki kötelességeit, s ezért nem léphet be a Paradicsom kertjébe. Az ilyen ember nem volt szeretetteljes szüleivel, nem osztotta meg velük azt, amije volt, ezért elvesztette a Mindenható Allah kegyemét, és nyomorúságra, veszteségre ítéltetett.
Gyermekkorában az ember tehetetlen, erőtlen. Nem képes az élelmét megszerezni, nincs pénze, hogy ételt vegyen, de ereje vagy képessége sem, hogy a szájához emelje. Az anyja és az apja nevelik fel, táplálják, gondoskodnak róla, míg megerősödik. A gyermek megerősödött hát, de az isteni rendelés szerint ekkorra a szülei váltak erőtlenné. Nemcsak hogy elgyengültek, de talán a felfogóképességük is hanyatlott, s olyanná váltak maguk is, mint a gyermekek.

Az, akinek a szülei vagy egyikük ilyen állapotba kerültek, ha csak feleannyi szeretettel, törődéssel és megértéssel fordul feléjük, mint amennyivel ők fordultak felé gyerekkorában, bizonnyal elnyeri a szülei és a Mindenható Allah megelégedését is. Mekkora veszteség az, ha valaki, aki nem érti meg ezt, és nem nem teljesíti megfelelően gyermeki kötelességét, elveszíti a Paradicsom kertjét, amely talán csak karnyújtásnyira van tőle!

Nincsenek megjegyzések: