"Allahra esküszöm, nem értem azok az embereket, akiknek reggel nincs semmi biztosítékuk, hogy megérik az estét, és este nincs semmi biztosítékuk, hogy megérik a reggelt, és mégis olyan hosszú terveket készítenek, amire az egész életük sem lenne elegendő – és közben eléri őket a halál.
Nem láttátok-e azoknak a végét, akik evilági dolgokkal büszkélkedtek? Azoké a jó hír, akiket Allah megment a büntetéstől. Azoké az igazi békesség, akik az Ítélet Napján túl vannak az elszámoláson. Aki a saját szívének betegségét nem képes meggyógyítani, az hogyan tudna segíteni másokon?
Amit saját magamnak is tiltok, azt hogyan engedhetném meg nektek? Ha így tennék, mi lenne velem a Túlvilágon, amikor kiderül, hogy ki az igazán gazdag és ki az igazán szegény? Gyenge vagyok, kiszolgáltatott és tehetetlen, ó, Teremtőm! Akkora a felelősségünk, hogy ha a csillagokra raknák, kihunyna a fényük, a hegyek elolvadnának tőle, a föld beomlana és darabokra hullana. Vajon nem tudjátok, hogy két hely van: a Paradicsom és a Pokol, és ezen kívül nincs más? Bizony, mindannyian kerülni fogunk valamelyikbe."
(Omár ibn Abdulaziz, r.a.)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése