2009. április 28., kedd

Ami elrendeltetett



Salamon próféta (a.s.)seregének tagjai voltak emberek, dzsinnek és madarak is. A búbosbanka kereste a vizet Salamon (a.s.) és a csapatai számára. A föld alatti rétegekben is észrevette a vizet, és megmutatta Salamonnak (a.s.), hogy hol van, ő pedig megparancsolta a dzsinneknek, hogy ássanak ott kutat.
Amikor Abdullah ibn Abbasz (r.a.) egyszer elbeszélte, hogy ez volt a búbosbanka feladata, a hallgatóság között volt egy Nafi ibn Al-Azraq nevű ember, aki gyakorta vitatkozott Ibn Abbasszal (r.a.). Most is azt mondta neki: „Hallgass, Ibn Abbasz, mert bizony alulmaradsz ma a vitában!” „Miért?” – kérdezte Ibn Abbasz. Nafi ibn Al-Azraq azt felelte: „Azt mondod nekünk, hogy a búbosbanka a föld alatt is észrevette a vizet? Hiszen bármelyik fiú fog egy hurkot, magokat szór köré, a hurkot pedig homokkal takarja be, és a búbosbanka odajön, hogy a magokat megegye, a fiú pedig megfogja a hurokkal!”. „Ha nem volna az, hogy ez az ember megy és elmondja mindenkinek, hogy legyőzte vitában Ibn Abbaszt, még csak nem is válaszolnék neki!” – mondta Ibn Abbasz (r.a.), majd azt mondta Nafinak: „Jaj neked! Amikor valakit elér az, ami elrendeltetett, az illető vak lesz, és elveszít minden elővigyázatosságot!” Nafi azt felelte: „Allahra! Soha többé semmiben nem vitatkozom veled a Koránnal kapcsolatban.”

Nincsenek megjegyzések: