Ramadánról

A böjtnek van azonban egy másik, sokkal nagyobb átalakító erejű hatása is. A világtól való elszakadás érzését testesíti meg. A fizikai elkülönülés erőteljes szimbólumként teremti meg az elmében és a szívben azt a távolságérzetet, amely a spirituális keresők által legtöbbre értékelt állapot. Böjtöléskor a muszlim az önbizalom megújult érzésével cselekszik, jobban tudja figyelmét lelki és fizikai életére irányítani. Azáltal, hogy ideiglenesen tartózkodik az ételtől és az italtól, hatékonyabban irányítja figyelmét az Egyetlenre, Aki minden étel és ital forrása.
Ezért Ramadán idején a muszlim ember rádöbben, hogy vallási élete új tartalommal telik meg. A Koránban új titkokat és kincseket fedez fel, és minden vallási feladatot hatékonyabban tud végrehajtani ebben a hónapban. A szorgalmi imákat nagyobb állhatatossággal gyakorolja, és végül egész napja megtelik vallási jelentéssel. Ezért töltenek hosszú órákat imával a muszlimok Ramadánban. Arra vágynak, hogy minden tettükkel Allah akaratát kövessék, az Ő nevéért látogatják a betegeket és a rokonokat, tesznek szolgálatokat a szomszédaiknak, és még a szokásosnál is jobban igyekszenek elkerülni az igazságtalanságot és becstelenséget.
A Ramadán tehát hagyományosan a megbékélés, a szeretet, a megbocsátás és a spirituális felemelkedés hónapja. Megtisztítja a lelket és az egész közösséget a rossztettektől és a az elmúlt év hibáitól, energiát ad a változáshoz, átalakításhoz, ezért amikor véget ér a hónap, és elkezdődik az ünnep, a muszlim ember új eltökéltséggel és erővel tekint a jövő elé, megbánva múltbéli bűneit, rossz szokásait, és szilárdan elhatározva, hogy nem fog visszatérni hozzájuk. Így tehát a férfiak és nők, az egész közösség megtisztítja magát az alatt a hónap alatt, amely az év – és sok ember esetében egész életük – fordulópontjává válik.

(Dr. Abdul Wadoud Shalaby: Iszlám, az élet vallása)