2010. szeptember 5., vasárnap

A Ramadán végén adott adomány (Zakat al-Fitr)

Ramadán végén minden muszlimnak, akinek az alapszükségleténél több tulajdona van, kötelező adományt adni a szegényeknek. A háztatás minden tagja után, akár felnőtt, akár gyerek, fejenként kell megadni ezt az adományt, az ünnepi ima idejéig.
A szadaqatul-Fitr ugyanazoknak adható, akik zakátot is kaphatnak.

Ibn Abbasz (r.a.) azt mondta: "Allah Küldötte (s.a.w.) kötelezőnek nyilvánította a zakat al-Fitrt, hogy azok, akik böjtöltek, megtisztulhassanak a hiábavaló cselekedeteiktől és a nem helyénvaló beszédtől (amit Ramadán során követtek el), és hogy a szegényeket táplálhassák. Aki az (ünnepi) ima előtt odaadja, attól zakátnak számít, aki az ünnepi ima után, az szadakát adott."

Nincsenek megjegyzések: