Mai hadísz

Muadh ibn Jabal (r.a.) arról számolt be, hogy azt mondta Allah Küldöttének (s.a.w.): „Allah Küldötte! Mondj nekem olyan cselekedetet, amely bejuttat a Paradicsomba, és távol tart a Pokol tüzétől!” A Próféta (s.a.w.) azt felelte rá: „Komoly dologról kérdeztél, ami mégis könnyű annak, akinek Allah könnyűvé teszi. Imádd Allahot, és mellé mást ne társíts, imádkozz, add meg a zakátot, böjtölj Ramadán havában, és zarándokolj el Allah házához, ha megengedheted magadnak. És elvezesselek-e az erény kapuihoz? A böjt, ami védelmező pajzs, és az adakozás, ami úgy oltja ki a bűnöket, ahogy a víz a tüzet, és nincs jobb, mint az ember imája az éjszaka közepén” – majd ezt mondta: „Oldaluk elhagyja az ágyukat, felkelnek éjszaka álmukból, és Urukhoz fohászkodnak félve és remélve, és adakoznak abból, amivel Mi elláttuk őket. És nem tudja egyetlen lélek sem, hogy a szem milyen öröme rejtőzik számukra fizetségként azért, amit cselekedtek. Vajon az, aki hívő, olyan lenne, mint az, aki bűnben megátalkodott? Nem egyenlők!” (32:17-18)”. Aztán hozzátette: „Beszéljek neked minden dolgok gyökeréről és minden dolgok csúcsáról?” „Természetesen, Allah Prófétája”. „Minden dolgok gyökere az Iszlám, csúcsa pedig az ima és a küzdelem Allah ügyéért. És elmondjam, mi az alapja mindennek?” „Természetesen, Allah Küldötte”. Ekkor megfogta a nyelvét egy pillanatra, és azt mondta: „Tartsd ezt féken”. Megkérdeztem: „Allah Küldötte! Tényleg meg leszünk büntetve azért, amit mondunk?” Azt felelte: „Hát nem fognak-e az emberek arccal a Pokolba zuhanni azért, amit a nyelvük mondott?”