2011. szeptember 21., szerda

Korán-tanfolyam

"A legjobbak köztetek azok, akik tanulják és tanítják a Koránt." (Hadísz)

Kedves testvéreim,

Terveink szerint haladó Korán-csoportunk mellett insallah októberben indítunk egy kezdő csoportot is. Ennek tananyaga egészen nulláról indul, és a Kegyes Korán olvasási szabályoknak megfelelő, hangos olvasását foglalja magába.
A tanfolyam végére (kb. egy év) a résztvevők képesek lesznek arra, hogy a Kegyes Korán arab nyelvű szövegét önállóan olvassák.
A tanfolyamon csak nők vesznek részt, és a tanár is nő.
A tanfolyam ingyenes, és a szükséges segédanyagokat (tankönyv, fénymásolt jegyzetek, illetve a tanfolyamon odáig sikerrel eljutóknak arab nyelvű Korán-példány) is díjmentesen biztosítjuk a résztvevőknek. A közös órák heti egy alkalommal lesznek. Ezen felül azt várjuk el a résztvevőktől, hogy otthon, önálló tanulás, gyakorlás keretében heti 3-4 alkalommal kb. 30 percet szánjanak a közösen átvett anyag átismétlésére, megtanulására. FONTOS, hogy enélkül a dolog NEM fog működni - a heti egy órától SENKI nem fog megtanulni olvasni.
Ha szeretnéd megszerezni mindazt a jutalmat, ami a Kegyes Korán tanulásával és olvasásával jár, a következőket tedd:

1. Kérlek, gondold át az ezzel járó erőfeszítés, munka mértékét, és azt, hogy képes leszel-e kitartó lenni egy évig. Ez azért fontos, mert ha valaki hol jön, hol nem jön az órákra, vagy rendszeresen felkészületlenül jön, azzal bizony a többiek haladását is akadályozza. Egy-egy pótóra beiktatása nem nagy gond, de arra biztos nem lesz lehetőség, hogy rendszeresen duplán tartsunk meg minden órát.
2. Ha a válaszod igen, akkor kérlek, írj nekem egy e-malt (halima (kukac) hanif (pont) hu), amelyben leírod az ÖSSZES olyan időpontot, amely a hét során neked megfelelne. Insallah ebből összehozunk egy olyan időpontot, ami mindenkinek megfelel :)

A jelentkezéseket október elsejéig várjuk. Október második hetében insallah elkezdődnek az órák.
Kérlek, ha ismersz olyanokat, akiket szintén érdekelhet a tanfolyam, értesítsd őket is a lehetőségről.

Nincsenek megjegyzések: