Egyszer, mikor Dávid próféta (a.s.) hajlékában ült, és a Zsoltárokat olvasta, meglátott egy apró, vörös rovart a földön. Azt gondolta magában: „Vajon mi volt a Mindenható Allah célja, amikor ilyen semmi kis bogarat teremtett?” Allah pedig képessé tette ezt a bogarat a beszédre, és az azt mondta: „Allah prófétája, Uram azt azt parancsolta nekem, hogy a nap során mondjam azt ezerszer:
Magasztaltassék Allah, és hála Allahnak, és nincs más istenség, csak Allah, és Allah mindennél nagyobb!
És Uram azt parancsolta nekem, hogy az éjszaka során mondjam azt ezerszer:
Ó, Allah, küldj áldást és békességet Mohammedre, az írástudatlan prófétára, a családjára és a társaira!
És te, vajon te mit tudsz mondani nekem, amiből hasznom származhatna?”
Dávid (a.s.) megbánta, hogy haszontalannak tartotta az apró bogarat. Szíve megtelt istenfélelemmel, megbánással fordult Allahhoz, és Belé vetette bizalmát.
Amikor Ábrahám próféta (a.s.) a hibáira gondolt, ájultan zuhant a földre, és a szíve reszketését egy mérföldről is hallani lehetett. A Mindenható Allah leküldte hozzá Gábrielt (a.s.), aki azt mondta: „Mindenható Uram üdvözletét küldi, és azt mondta nekem: Gábriel, látod-e bizalmas barátomat, aki fél bizalmas barátjától?” Ábrahám (a.s.) azt felelte: „Gábriel, ha a hibáimra és következményeire gondolok, elfelejtem a barátságot.”
Ilyen a próféták, Allah barátainak, az igazaknak és az evilágot maguk mögött hagyóknak a helyzete és állapota. Gondolkodj hát el ezen!
(Ezzel vége az istenfélelemről szóló első fejezetnek.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése