2010. március 16., kedd

Mukesfet al-Qulúb 3.

Az az igaz hívő, aki minden egyes testrészével féli a Mindenható Allahot. A jogtudós, Abu al-Layth azt mondta:
„Az istenfélelem (takva) hét dologban nyilvánul meg:
(1)Az ember nyelvében, és ez távol tartja őt attól, hogy hazudjon, rágalmazzon, pletykáljon, hamisan vádaskodjék és feleslegesen beszéljen. Ugyanakkor arra ösztönzi, hogy az Allahról való megemlékezéssel, a Kegyes Korán olvasásával és tudás szerzésével foglalja le magát.
(2)Az ember szívében, amelyből eltűnik az ellenségeskedés, vádaskodás, és a muszlim testvérei iránti irigység. Ez azért fontos, mert az irigység minden jó cselekedet ellensége.
Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Az irigység úgy emészti fel az összes jótettet, mint a tűz a száraz fát.”
Tudnod kell, hogy az irigység a szív legsúlyosabb betegségei közül való. És a szív betegségei nem gyógyíthatók másként, mint tudással, és azzal, ha e tudás szerint cselekszel.

Nincsenek megjegyzések: