A halálról

Minden élőlény megtapasztalja majd a halált. Ez a pillanat, amikor az ideiglenes élettől elbúcsúzunk, különleges élmény minden élőlény számára.
Emlékeznünk kell arra, hogy az ember, akár tud róla, akár nem folyton számos lehetséges halálokkal szembesül. A halál rejtőzve, de állandóan várakozik az emberre. Dzselaleddin Rúmi így írja le a halál valóságát és elkerülhetetlenségét: “Az emberi lélek egy része mindig a távozás állapotában van. Minden pillanat a távozás pillanata, és minden pillanat az élet elmúlása.”
Rúmi arra is figyelmeztet minket, hogy ne essünk a vakság hibájába, amikor nem ismerjük fel ezt a valóságot:
Nézd, ó, tanítvány, a szépséget a tükörben!
De ne tévesszen meg a hazugság.
Mert az ifjúság szépsége eltűnik,
Megroskad az egykor szilárd ház.
Életünk utolsó pillanatát, utolsó lélegzetünket isteni titoknak kell tekintenünk, amely mély bölcsességben gyökerezik. Ez azt jelenti, hogy a halálélmény nem közönséges ismeret. Azt tudjuk a jövőnkről, hogy meg fogunk halni, de azt nem, hogy mikor. Életünk hossza kizárólag a Mindenható Allah akaratától függ. Az ember számtalanszor néz szembe a halállal élete során. Betegségek, katasztrófák, balesetek, halálosan veszélyes helyzetek ezrei, amelyeknek nem is mindig vagyunk tudatában mutatják, hogy mennyire vékony a határvonal élet és halál között. Oly sokszor menekülünk meg ilyen helyzetekből, mintha csak egy második esélyt kaptunk volna, hogy jobban felkészüljünk a Túlvilágra. E kegyelem ellenére az ember közömbös marad azzal szemben, hogy minden egyes elmúló nap az életét rövidíti meg, ahelyett, hogy tudatosan és gondosabban próbálná meg kihasználni fennmaradó idejét. Születésünktől fogva minden egyes nap meghalunk egy kicsit, még ha nem is vagyunk tudatában. A halál felé tartó utazás a születéssel kezdődik, és minden elmúló pillanat a halálhoz visz közelebb. Ez az ája megdöbbentő erővel magyarázza ezt a tényt: „És ha valakinek hosszú életet adunk, azt visszafordítjuk a teremtésben. Hát nem gondolkodtok?” (Korán, 36:68)

(Osman Nuri Topbas)