2008. június 3., kedd

A muszlimok egysége

Bediuzzaman Said Nursi kilenc tanácsa a muszlimok egységének érdekében

1. Pozitívan kell cselekedni, vagyis a saját álláspontunk szeretetétől, nem pedig a másik álláspontjának gyűlöletétől hajtva, el kell kerülnünk az ellenségeskedést azokkal, akiknek más a nézőpontjuk, nem szabad kritizálnunk őket, beleavatkozni hitükbe és tudományaikba, vagy bármilyen módon az ő ügyeikbe ártanunk magunkat.
2. Egyesülnünk kell az Iszlám keretein belül, az adott véleményre vagy álláspontra való tekintet nélkül, és nem szabad elfelednünk a számtalan köteléket, amely szeretetért, testvériségért és egyetértésért kiált közöttünk.
3. Azt a tisztességes viselkedési normát kell elsajátítanunk, amelyhez minden elfogadható vélemény vagy álláspont követőjének joga van: „Az én véleményem vagy álláspontom a legjobb”, de semmiképpen sem azt: „Az én véleményem vagy álláspontom a kizárólagos és egyetlen elfogadható”, mert ezzel mindenki más véleményét hamisnak és elfogadhatatlannak bélyegezzük.
4. Arra kell gondolnunk, hogy a hívők egységének eredménye az Isteni segítség és a vallás felemelése.
5. Rá kell ébrednünk, hogy a tévelygés és hamisság népének egyesített ereje elleni magányos ellenállás kudarcra van ítélve, és a hit népének összefogása képes csak olyan közös erőre, amely megőrzi a jogot és igazságot a tévelygés félelmetes, egyesült ereje ellen.
6. Azért, hogy megőrizzük az igazságot a hazugság támadásaival szemben,
7. azért, hogy el tudjunk fordulni alsóbb énünktől és önzésünktől,
8. azért, hogy képesek legyünk szakítani a saját magunkra való büszkeség hamis eszméjével,
9. és megszabaduljunk a rivalizálás keltette jelentéktelen érzelmektől.

Ha követjük ezt a kilencszeres szabályt, megmarad őszinte, kizárólagos hitünk és őszinte, tiszta szándékunk, és mindaz, amit ezekkel elérhetünk.

Nincsenek megjegyzések: